Szívkitörés
"belül ott dobog a narancsszív"
Ez kedd volt
Netessrác fent volt, szabad, beléptem, nem írt, lehet nekem kellett volna, de mindig én, az milyen, ha nem, nem, azóta nincsagépnélre váltott. Milyen lenne ráírni valakire, hogy nyugi nem akarok írni?:D Iwiwe bezezg írt, még most is, a kezdeti lelkesedés...
Mellesleg a mai nap eltelt esztétikával. Elég fura egy feladat, elszenvedtem vele, de meglett, csak kérdés milyen. Még javítgatom és várok, hátha lesz még ötletem, kedd 10ig ráérek. Ebédeltem közben, megint túl sok sütit is, elfogyhatna már. Hal is volt, erre apa még hozott, de viszi is a nagyját, már 3 napja halon élek, bár most utólag belegondolva ennék, csak valami újításra vágyom. Egyik horgász ismerőse mindig ad, én meg a rántotthal, paprikáslisztes hal változatokért annyira nem lelkesedem, ha anya mást készít belőle, azt meg apa ellenzik, esetleg még halászlé, de az meg bográcsban az igazi. Meg tavi halból nem tudom, mit lehet főzni, sütni, pedig biztos van pár étel. Én a tengerihalat jobban kedvelem. Pedig a hal egészséges, szeretem is, csak valami változatosság lehetne benne, meg, ha hal, legyen egészségesen elkészítve. Szóval apa kap halat, szétszedi, pucolja, eszünk vagy nem, elviszi, szétosztja, anya morog előtte, szóval ilyen a hal nálunk.
Szóval délutánig elvoltam a beadandó írásával, aztán még ugráltam, meg hullahoppoztam a süti kompenzálásra. A reggeli torna közben valami zizegett a fejembe, ez szerencsére eltűnt, lehet megzizzentem. Este még megnéztem anyával a Vacsoracsatát, gondoltam töltök időt családilag, de nem nagyon megy ez nekem sokáig. Apa is jött közben, akkor lemaradtam a műsr egy részéről, mert pakolásztunk, de ezekkel letudtam a mai családozást. Ilyenkor azért lelkiismeretfurdalás az van rendesen, hogy miért nem megy a hosszútávú időtöltés a szülőkkel...
Ha már család, megint anya hisztis, most förmedt apára, ki üzenget neki. Már az én agymara megy a hülyeségeivel, apa helyébe már világgá mentem volna...
A változatosság kedvéért ismét ágyban, pizsiben laptobbal. Ezek a szép esték...Mindjárt kezdődik Viasaton valami új műsor, odatekintgetek azt hiszem.
Netessrác még mindig fent. Nem írt. Iwiwes még mindig ír. Nem tudok mit hozzáfűzni.
Remek ötlet volt a 30Yos msn hang, egész este beckzoli kiabál a hangszóróból.:D
Hozzászólások
Az szokott lenni, hogy apának marad a rántott hal, meg kitalálunk valami mást is, csak eddig nem sok jó ötlet volt, hogy mit lehetne, szóval köszi a tippet, ez jól hangzik, majd utánakeresek.: ) Azt hiszem halas receptgyűjtésbe kezdek, mert valamit kell kezdeni a hallal, ha ezentúl is ennyit kap apa.
Én sütőben sült harcsát (vagy süllőt? erre már nem emlékszem :$) láttam egyszer a tv-ben, valami királyi lakoma volt a neve, állítólag Mátyás ette így.
Minden zöldség, hal, be volt fűszeresen göngyölve celofánba, és úgy lett kisütve. TV-ben guszti volt : )
Neten ha rákeresel, biztos sok receptet találsz.
És azt miért nem csináljátok, hogy apudnak egy adag rántott hal, magatoknak meg valami mást csináltok a halból? 2-3 szeletet kisütni nem nagy munka.
Üzenet hozzáadása
amit ott benn lát
csupa nyomdafesték
szívem kipucoltam
- 2012 Január
- 2011 December
- 2011 November
- 2011 Október
- 2011 Szeptember
- 2011 Augusztus
- 2011 Július
- 2011 Június
- 2011 Május
- 2011 Április
- 2011 Március
- 2011 Február
- 2011 Január
- 2010 December
- 2010 November
- 2010 Október
- 2010 Szeptember
- 2010 Augusztus
- 2010 Július
- 2010 Június
- 2010 Május
- 2010 Április
- 2010 Március
- 2010 Február
- 2010 Január
- 2009 December
- 2009 November
- 2009 Október
- 2009 Szeptember
- 2009 Augusztus
- 2009 Július
- 2009 Június
- 2009 Május
- 2009 Április
- 2009 Március
- 2009 Február
- 2009 Január
- 2008 December
- 2008 November
- 2008 Október
- 2008 Szeptember
- 2008 Augusztus
- 2008 Július
- 2008 Június
jobb, ha megmondod
- fáj
- (2) - Narancsszív - 2012/01/18
- 2 év<3
- (4) - Narancsszív - 2012/01/03
- zh invázió
- (6) - Narancsszív - 2011/12/11
- Alízos medál
- (4) - Narancsszív - 2011/10/29
- magenátról meséltem
- (2) - Narancsszív - 2011/10/22
nyomot hagynak
csak kérdezem tőled
Copyright ©2004-2005 B13.hu Minden jog fenntartva.
A Blogot szerkeszti(k): Narancsszív
Narancsszív
Hozzászólások:
3892 db
okés