Szívkitörés

most jó volt, mert ugyan 5re tudott csak Szuperhős jönni, de itt volt ma fél 8ig, olyan jó volt egész nap együtt. de már most hiányzik. amúgy meg vége a vizsgáimnak, hétfőn volt az utolsó, egy 3asom van, a többi 4, 5,rosszabbra számítottam. voltam egy megbeszélésen, amiből nagyon nagyon jó lenne, ha lenne valami, ha most egyszer én lehetnék a legjobb, annyira örülnék. majd eldől.

és még mindig, annyira hiányzik a Zazi, megszakad a szívem. 

egy picike szőrcsomó pottyant rám valahonnan. kicsi szürke szőrcsomó. ennyi maradt. és néhány bogyó, amik láttán takarításkor elsírom magam. ösztönösen lesek be a konyhába, az asztal alá, indulok és még elköszönnék, hazaérek, és várom, hogy kinyuszizik az asztal alól. mikor a szekrény nyitom, odalesek, hogy hátha odaugrott dunakavicsért. minden zajra azt hiszem ő motoszkál. eszembe jut a babzsákfotelről, itt néztük a filmeket, és tanultunk, és itt lett rosszul, a labdájáról, amit úgy szeretett, az volt a nyuszilány, a kis fekvőjéről, amiben mindig háton feküdt, amikor még tudott, a csokikról, amik az övék voltak, és úgy szerette. ezrembe jut, hogy ivott az itatójából, hogy rendezgette, ami nem volt jó helyen, hogy fötört, és várom, hogy majd megbököd, hogy simogassam, hogy odabújik, hogy nyusszog. 

aztán eszembe jut, hogy mennyit hagytam itt, hogy vasárnap is csak este jöttem, hogy volt, hogy sokat volt egyedül, hogy nem simogattam annyit, amennyit szerette volna, egész nap elvislete volna. hogy néha megszidtam, és még ketrecben lakott egyszer éjjel kivittem a másik szobába, talán nem is egyszer.

aztán eszembe jut, hogy mennyire fájt nézni, mikor rosszul volt és sírt,  hogy mikor reggel elköszöntem, éreztem ez a végső búcsú, csak nem akartam elhinni, és hogy délután hirtelen belémnyilalt valami iszonyatos fájdalom szívtájékon. aztán hívott apa, kimentem óráról, és tudtam, hogy nem mondja meg, de nincs már Zazi. és nekem ott kellett ülnöm egész nap, és este jött értem apa, és mikor ott állt az egyetem előtt, már láttam rajta, akkor már biztos voltam benne, és akkor sírtunk. pedig apa szinte sose sír, életembe,m ha háromszor láttam sírni. és hazafele, még a szigeti mamámmal beszéltem és hirtelen éreztem, hogy még ő is kedves, akkor is ha néha, úgy érzem nem. itthon elbúcsúztam Zazitól, ott feküdt a kis dobozkában, mintha aludt volna, csak már nem moccant, hiába simogattam. adtam neki búcsúpuszit. már nem nyalogatott, nem csipkedett. neki adtam a narancsos kulcstartóm. aztán a Molly mellé temettük. másnap vittem neki virágot, meg Mollynak is, és csináltunk fejfát. és belegondolok, hogy ott hideg földben fekszik, és hogy mennyire fájhatott neki, mennyire félhetett, mikor meghalt. és egyedül volt. talán azt hittem, nem is szeretem eléggé. és még most is remegek a sírástól, és még most is várom, hogy ott ül a konyhába és sajtra vár. de nincs ott. sosem lesz már ott. 

el sem tudom mondani mennyire fáj, másnak talán csak egy nyúl volt, de nekem valaki, akit nagyon szerettem, sokkal jobban, mint némely embereket, sőt ezerszer jobban sok mindenkinél, majdnem mindenkinél, egy családtag, aki már sosem jön vissza. 

nyugodj békéban Zazi, nagyon hiányzol, és szeretlek, örökké. 

Nyugodj békében Zazi!:(((( hiányzol:((((

még mindig aggódok Zazi miatt. bárcsak rendbejönne. nem akarom elveszíteni.

 annyira szeretem